Fejesugrás

Újabb hónap telt el anélkül, hogy idenéztem volna, ez pedig már kezd meglehetősen kellemetlenné, kínossá és szégyellni valóvá válni. Különösen amiatt, hogy
a) a jelek szerint naponta legalább húszan reménykedtek abban, hogy mégiscsak írtam ide valamit;
b) valójában (setét vallomás következik) már lassan másfél éve van egy másik blogom, ahová gyakorlatilag minden nap posztolok. Más néven, más témában, másképpen, de mégis csak én csinálom, meglehetős kitartással.
Nem vagyok biztos abban, hogy mindannyiótokat érdekelne (bár vicces módon néhányan már megtalálták)*, meg egyébként is elég sok energiát szoktam feccölni abba, hogy különböző perszónáimat szétválogassam, de most bűntudat-indukálta nagylelkűségi rohamom van. Úgyhogy:
aki úgy érzi, nem tud hónapokig ellenni édes bülbül szavaim nélkül, az írjon nekem a csipkepitty@yahoo.com címre, hogy megadjam neki a másik blog elérhetőségét.
Ezzel persze roppant eleganciával össze fogok kutyulni mindent, amin eddig dolgoztam (inkognitó, anyámkínja), de ismerjük el: aki akarta, eddig is ki tudta nyomozni, ki vagyok…

Kiegészítés: Nyuginyugi, ennek a blognak nincs vége, csak ritkán írok ide. A másik nem pótlék, hanem alternatíva. Ott teljesen más dolgokról van szó. Lásd *

* Igencsak világi hívságokról szól, ezt előre kell bocsátanom. Még annál is inkább, mint esetleg hinnétek.

Reklámok

Címkék: , , ,

Egy hozzászólás to “Fejesugrás”

  1. F. Says:

    Elmondhatom egy év után, hogy eléggé hanyagolod ezt a blogot. Esetleg a másikat is megadhatnád, hátha többen átmennének. 🙂

Óhaj, sóhaj, vélemény

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: