Vízinyuszi

Tegnap este levittük a gyereket a főutcai sokadalomba, így hát most már pontosan tudjuk, mivel lehet hosszú időre kivonni a forgalomból (értsd: mi az, amivel hosszan hajlandó foglalkozni, viszonylag kevés kárt okozva önmagában és környezetében).
Ad egy: 1 db köztéri szobor, amin víz folyik lefelé, és azt fél órán át lehet elmélyülten pancsolgatni;
Ad kettő: 1 db párakapu, amin harmincötször át lehet rontani, mindannyiszor eksztatikusan ordibálva, hogy “Esik az eső!”, a párakaputól öt méterre működő utcazenész duó legnagyobb örömére.
Ma valószínűleg azzal tesszük a legjobbat magunknak és neki is, ha bekapcsoljuk a kertben a locsolóberendezést, aztán bedugjuk alája a kölket.

(Nem vet ránk jó fényt, de mégsem hallgatnám el: a városi szabadprogram azzal ért véget, hogy a vízinyuszi kiszabadult a kezünkből, futónyuszi üzemmódba kapcsolt, és háromszáz métert vágtázott a főtérig, mi meg, szegény öreg rokonai, lihegve iparkodtunk a nyomában. Aztán a RK hálistennek elkapta. Huhh.)

Az saját gyártmányú altatódalokról

(Mielőtt teljesen elfelejteném, mivel próbáltam LKCs-t álomba ringatni a múltkori gyerekinvázióban. Mire a nővére kivonul az életünkből, úgyis romokban leszünk mindannyian. A macska már totál kivan, pedig őt nem is macerálgatja.)

“1.A. Tente, baba, tente,
itt van már az este,
1.B. hazaért a lovam is,
itthon vagyok magam is.

2.A. Pimpimpáré,
retyerutya Máté,
2.B. minden gyerek aluszik,
csuda szépet álmodik.”

Aztán meg
1.A. 2.B., 2.A. 1.B, és megintelölről, orrvérzésig.

Örülök, ha valakinek segíthettem.

EDF visszatekintő

(Mottó: beszéljünk inkább a hüvelygombáról flitteres gagyikról.)

Ha az ember lánya már évek óta közvetít Eurovíziós Dalfesztiválokat a blogján, bizony sokkal nagyobb atrocitásokra is képes, mint hogy évi háromszor (elődöntők + döntő) odaüljön a tévé elé sörrel, ropival meg laptoppal. Hadd árulok el magamról egy különösen kínos dolgot: nekem bizony az mp3-lejátszómon van egy eurovíziós playlist is, kábé tíz évre visszamenőleg. Vannak rajta különösen vicces/jópofa/kínos számok (ezeket elsősorban a felszabadult röhögés céljaira tartogatom), meg olyanok is, amelyeket a maguk kategóriájában (=”EDF sláger, jelentsen ez bármit is”) eléggé időtállónak ítélek ahhoz, hogy feltegyem a zenegépeckémre.
Ez persze az évi háromszori brutáldózis EDF-en túl azt is igényli, hogy a hisztéria, csömör és röhögőgörcs elmúltával újrahallgassam mindazokat a számokat, amelyekre még emlékszem ezért vagy azért – hátha másfél hónappal később már nem érdekelnek, vagy éppen ellenkezőleg, megtetszenek. Átlagosan évi három-négy szám megy fel a zenegépeckére, úgyhogy, gondoltam, idén megosztom veletek azt is, melyek azok a 2014-es termésből.

Minden évben van legalább egy olyan szám/fellépő, aki elvérzik még az elődöntőben, de hát mit tehetnék, én a félszemű mackókat is szeretem, sőt. Az idei példány Albánia és Hersi.

Vannak olyan számok is, amelyek tényleg tetszenek a közönségnek is meg nekem is – erre az idei termésből a legjobb példa aktuális mifiunk, bár továbbra is fenntartom, hogy némi karc vagy zúzás vagy tök jót tett volna a számnak.

Időnként van olyan is, ami eredetileg roppant hidegen hagy, aztán másfél hónappal később rácsodálkozom, hogy hű, ha, de hát ez is. Az idei nyáltengerből teljes döbbenetemre Aram MP3 lett az Örményországból.

Ha ezek után azt kérdeznétek, Conchita Wurst hol maradt – hát, khm, izé. Semmi bajom nincs azzal, hogy nyert, semmi kifogásom nincs Conchita vagy a szám ellen – Conchita különleges jelenség, a szám meg a nyeréshez tökéletesen megfelelő, generikus nyálballada.
Az én playlistemhez viszont nem elég. Shit happens.

Eszi, nem eszi

Párbeszéd egy zenélő nyürrencs fölött.
Kicsi Csőrike: Ez itt a tiédé!
Legkisebb Csőrike: Oááááá!
Csipkepitty néni: De hát látod, hogy nem kéri…
Kicsi Csőrike: De kapja!

EDF után

Na akkor zárjuk le idénre néhány tanulság levonásával ezt az EDF nevű izét (igen, végül is megnéztem a végéig), és reménykedjünk, hogy jövőre szórakoztatóbb lesz, vagy legalábbis kevesebbet fogok unatkozni közben.
Mint azt tudjátok, ha érdekel titeket*, a tegnapi hepajt Conchita Wurst nyerte. Igen, a szakállas nőimitátor a cirkuszból. Nem mondom, hogy megérdemelt győzelem volt, azt sem, hogy megérdemeletlen: nem lepett meg túlságosan**, de az sem lepett volna meg, ha valaki más nyeri. Az idei mezőnyben nem volt olyan extra módon kiemelkedő versenyző, mint vegyük 2009-ben Alexander Rybak, aki mindent vitt, és ezen még csak nem is hőzöngött utólag különösebben senki.
Márpedig hőzöngés az lesz most itt bőséggel, kövesse, akinek van kedve meg gyomra hozzá. Az euroszkeptikusok ebben is annak jelét fogják látni, hogy Európa rohad elfele, a homofóbok és a politikai korrektség ellenharcosai az emberiség végromlását jövendölik majd, a taplógomba rokonságába tartozó hímnemű elemzők meg jóféle szexista módon kijelentik, hogy inkább valamelyik tetszőleg XXnek kellett volna nyernie, annak vót a legjobb csöcse. Aztán lesznek persze az EDF-szkeptikusok is, akik valamiért mindig csak az eredményhirdetés után válnak EDF-szkeptikussá, addig rettenetesen izgulnak, hogy nyerjen aktuális mifiunk/milányunk, zsugorian számolgatják a jelentős magyar kisebbséggel rendelkező szomszédos országoktól érkezett pontszámokat, majd a nyertes kiderülte után nagy hangon harsogják, hogy mindig is tudták, az EDF egy szar, ráadásul megbundázott szar, és minket senki sem szeret. Mert félnek tőlünk, azért. És Európa egyébként is rohad elfele.
Valamiképpen olyan ez, mint a viccben, ahol nyuszikát megerőszakolták a szakadék mellett tegnapelőtt. És tegnap. És ma is oda megy. Hosszabb memória kéne vagy nagyobb önismeret vagy mit tudom én mi, és aki véglegesen kiábrándult az EDFből, mert azeriek/trollok/csöcstelen nők/szakállas nőimitátorok nyernek, mi úgyse nyerünk sose-sose, és minden pontszám meg van bundázva, az ne felejtse el a következő felvonásig ezt a végleges kiábrándulást.
Én nem vagyok kiábrándult. Én unott vagyok. A kétezres évek második felének EDF-jai hiányoznak nekem, ahol szép változatosságban léteztek egymás mellett a szélgépes-szárazjeges nagyhalálok meg a jókedvű és vicces nem-vesszük-komolyan-magunkat produkciók. Az idei EDF fellépéseinek nagy hányadát csak a színpadtechnika különböztette meg attól a rózsaszín fostól, ami a kilencvenes évek EDF-jainak dalait jellemezte, és én azért nem vagyok annyira oda a kilencvenes évek EDF-jaiért.
Persze jövőre valószínűleg megint odamegyek a szakadék mellé, de évről évre kisebb kedvvel. Camp meg giccs meg populáris kultúra – az EDF-t csak akkor tudom legalább egy kicsit komolyan venni, ha ő nem veszi magát komolyan.
Meg aztán, ki a fenének van kedve unatkozni.

* Márpedig a jelek szerint érdekel. Ennek a nyomorú blognak a döntőről készült szubjektív és kiábrándult közvetítése, tele felszínes véleményekkel és “elveszettamacska” apróhirdetéssel, több mint kétszáz kattintást generált tegnap este. Lövésem sincs, miért. Egy csomó hírportál készített kommentelős közvetítést, a Guardiané még vicces is volt.

** Meglepni az lepett meg, hogy idei mifiunk kezdetben, már jópár ország szavazatainak összeszámolása után az első helyezett volt. Kicsit drukkoltam is, hogy jajne, az első ötben is szépen csillog a teljesítmény, de nehogy megnyerje szegény. Biztos azért van így, mert egy idegenszívű féreg vagyok, aki tisztában van azzal, hogy egy EDF megrendezése kábé annyira lenne jó biznisz Magyarországnak, mint a montreáliaknak az olimpia. (Ha esetleg nem emlékeznétek: harminc évvel a megrendezés utánra, 2006 decemberére sikerült végre kifizetni a stadion építési költségeit.)

EDF 2014

Sok szeretettel üdvözlök mindenkit innen Bürgüncfalváról, nemsokára megkezdjük közvetítésünket az Eurovíziós Dalfesztivál idei bolondokházájáról. Rózsaszín flittereket fogunk hányni a szélgépben állva, köröttünk táncosokkal, ez már elég a boldogsághoz. Majdnem. Én már bekészítettem ropit, sört, hányózacskót, köpőcsészét, papírzsebkendőt.
Addig is, gyorsan kihasználnám a lehetőséget az alábbi szolgálati közleményre: Sziréna nevű macskánk szerdán elkujtorgott, tehát szeretettel kérek mindenkit, aki éppen Bürgüncfalván lakik (amit – ha még nem vettétek eddig a fáradságot, hogy kitaláljátok – a blogon túli valóságban Szentendrének hívnak), kommentben jelezze, ha látta valahol ezt a cukorborsót:

És most Eurovízió.
(Mondjuk a tévében még egyelőre az úgynevezett felszopásnál tartanak, de mingyá belecsapunk a dán szendvicsbe is.)
21:00 – Kezdődik!
21:01 – Most fényezik nekünk egy kicsikét a dán közlekedést és Emmelie de Forestet, majd újólag felküldik meztélláb a színpadra. (A csajt, nem a közlekedést.)
21:03 – Nindzsák!
21:05 – A denszelő és közlekedő nindzsák után a megszokott tűzijáték és fényözön. Még mindig nem történt semmi lényeges.
21:07 – Uramatyám, most sorra bemutatják az összes résztvevő ország énekeseit. A táncosaikat és a szélgépeiket szerencsére nem.
21:10 – irgalmatlan mennyiségű konfettit lőttek fel a levegőbe, feltehetőleg a közönség még holnap is azt fogja kirázni a ruhájából. És most – először az Eurovízió történetében – kínaiul is köszöntötték a nézőket, mert állítólag Kínában rém népszerű az EDF. Nem lep meg.
És most elmondják, hogyan szavazzá.
21:14 – Marija Jaremcsuk Ukrajnából, valamint az ő mókuskerekes táncosa, szélgépe és füttyig felvágott ruhája.
21:17 – azt hiszem, ez friss elem, az énekesnő felkúszása a mókuskerékre. Vagy kedden nem vettem észre.
21:18 – Fehéroroszország, Teo. A sajttortáról énekel, és van mögötte négy másik nyikhaj is. V, vagyis repülő-darvak alakzatban táncikálnak és danolászgatnak. Ami a dalt illeti, azt hiszem, ebből a sajttortából kimaradt valami lényeges összetevő.
21:22 – Dilara Kazimova még mindig szomorú és rozsdaszín.
21:26 – Izland és a szivárványszín Pollapönk. A két szakállas vokalista manusz közül az egyik parlamenti képviselő. Mindezt Gundel-Takács Gábor úgy kommentálta, hogy államilag támogatott együttesről van szó. Gundi, az ott Izland. Pár héttel ezelőtt még kérdéses volt, eljut-e egyáltalán a pasas Koppenhágába, mert ha éppen dolga lett volna a parlamentben, inkább azt végzi el.
21:29 – Norvégia. Ezekben a vikingekben sem lehet már megbízni. Zongora és szívfájdalom, valamint a tetovált karhoz vajmi kevéssé passzoló bánatos kiskutyaszemek.

(Nyugdíjba fogok vonulni ezekből a közvetítésekből, bmeg. Amikor már a norvégoknak is úgy fáj a szíve, mint a máltaiaknak szokott, mi értelme még az Eurovíziónak?)

21:33 – Paula Seling és Ovi, Románia. 2010-ben jó eredményt értek el, de abban a számban volt is némi kakaó. Ebben most csak a kötelező japán dobos van, akinek neve Yamaha.
21:38 – Aram MP3 Örményországból. Mivel kezdem megkedvelni ezt a számot, most ijedtemben kimegyek cigizni a teraszra.
21:41 – Montenegró. Most már felkészültem, tudom, hogy korcsolyázni fognak a búgó generikus délszláv hangú csávó mögött.
21:44 – Azért a korcsolya nyomán megjelenő kis fényszikrás ösvény most is büntet.
21:46 – Lengyelország, akik “Mi szlávok” dalcímmel jöttek. Úgy éljek, ez az első olyan produkció, amin legalább röhögni lehet. Bokorugró szoknyácskák és vajköpülés.
21:50 – Görögország. Erre nincsenek szavak, de leginkább azért nem, mert az elmúlt években már mindet elhasználtam az efféle produkciókra, amikben selyemdzsekis marhák pattognak a színpadon.
21:51 – hoppá, a háttérben még egy trambulinos is volt.
21:54 – Conchita Wurst, Ausztria. A szakállas nő drag queen a cirkuszból. Sajnos ez a dal is egy általános eurovíziós lúdfing.
21:58 – a németek és az ő (szerintük) “neofolklórjuk”. Ah, ha minden automatikusan neofolklórrá válna, amihez van egy tangóharmonika meg egy nagybőgő, és rózsás trachtenszerűségben adják elő.

(Nem vagyok formában. Vagy az EDF nincs. Vagy egyikünk se.)

22:04 – Svédország, Sanna Nielsen. Ez is egy bánatosan semmilyen dal.
22:08 – Ezen legalább lehet röhögni. Franciaország, Twin Twin, a dal címe “Moustache”. Az énekes egy félrecsapott hajkúpot visel a fején, talán Jedwardék hajmagassági rekordját akarja megdönteni. A két gitáros közül az egyik bantunégernek van sminkelve, a másik meg Weird Al Yankovicnak.
22:12 – a tizenhét éves orosz ikrek fognak most untatni minket a mérleghintáról. A lézerkardjuk kedden még nem volt náluk, vagy legalábbis nem vettem észre. Ó, a mérleghinta billegtetéséhez kellett.
22:17 – Na, legalább az olaszok kitettek magukért. Rengeteg arany flitter fehér alapon, és rémséges kis arany babérkoszorúcskák. Így kell ezt!
22:21 – Tinkara Kovac Szlovénia képviseletében Drakula menyasszonyának öltözve, fuvolával.
22:24 – Finnország képviseletében a Softengine nevű gimis zenekar ezüst zakóban. Nem teljesen reménytelenek, ebben a mezőnyben meg pláne. (Ez az értékelés mintegy egyenes következményként tartalmazza azt is, hogy az első tíz hely közelébe sem jutnak. Évek óta nem volt öttalálatosom az EDF-en.)
22:29 – Ruth Lorenzo Spanyolországból arról énekel vizesnek látszó hajjal, (és a RK szerint igen előnytelen ruhában), hogy esőben táncolni izé. A fantáziadús díszletezők műesővel kísérik.
Újabb megjegyzés a RK-tól: a számnak inkább azt a címet kellett volna adni, hogy “Wartburg a fagyban”, mert az első percben csak kerregett, és a hangját kereste. Az a gyanúm, most inkább neki kéne közvetítenie, nem nekem.
22:33 – Svájc egy kis ugrálással és folkos örömzenével fog eltűnni a semmibe. Kedves kis számmal jöttek, és legalább nem veszik olyan hóttkomolyan magukat, mint ma szinte az összes fellépő.
22:36 – Idei mifiunk kirakta Rubik-kockákból a zászlót (még szerencse, hogy nem paprikás kolbászból). Ez a nagypapás hipszterkardigán viszont piszok rossz ötlet volt fellépőruhaként itt a flittergagyimennyországban.
A szám még mindig egész jó, de kéne bele egy kis karc vagy tök vagy mi. Ha már nemsima témákról éneklünk, tegyük nemsima módon.
22:40 – Málta ezúttal nem szívfájdalommal érkezett, hanem egy többé-kevésbé hamisan éneklő családi-forma zenekarral.
22:44 – Dánia, Basim, valamint a dpiripidápdápdiddippáp. Tényleg. Nem viccelek. Ezek itt már megették a humorérzékemet.
22:48 – Hollandia folkduója. Elénekelgetnek. Én elhallgatgatom. (Szegénykéim olyan nyomorú hamisan kezdtek bele, hogy a refrénnél találták csak meg az összhangot.)
22:53 – Valentina Monetta San Marinóból, harmadik EDF-ján. Ezúttal nem őt öltöztették krinolinba, hanem a háta mögött a színpadot. A működről és szélgépről persze nem tudnak leszokni.
22:56 – Idei utolsó fellépőnk, trará. Molly, Egyesült Királyság. Ránézésre belemártották a csajt ragasztóba, aztán beleforgatták egy csomó aranyflitterbe, majd egy fodrászat padlóján talált összes hajhulladékba, végül megnézték jobbról-balról, hm, kéne még valami – megvan! hennafestés a kezire! kössük össze hippistílben a haját! meg legyen rajta térdig érő fekete gladiátorszandál!
És hamisan is énekel.

Amíg ezek itt marháskodnak, és megint szétlőnek egy adag koszt (ezúttal nem konfettivel, hanem szalagokkal), majd felhívják a figyelmünket arra, hogy szavazzá, én megragadom az alkalmat.
Tudjátok, van nekünk az a macskánk, aki elcsavargott. Ha látja valaki valahol, írjon nekem kommentet. Ha ilyentájt látja meg valaki, valószínűleg inkább így fog kinézni a macska

de hát nem tehetünk róla, mi így is szeretjük. Szóval tessék kommentet írni, ha esetleg.

(Most bőgtem egy kicsit a macska miatt, amíg itt ezek újramutogatták az összes eddigi fellépőt.)

Hogy megmondjam az őszintét, fikarcnyit sem érdekel most az egész EDF. Az este további részében úgyis csak hülyeség meg marhaság várható, még az eddiginél is inkább: Örömóda létrán állva, meg dalocska arról, miért fontos szám a 12, meg tizenegy éves máltai lánykákat énekeltetnek, hogy húzzák az időt. Aztán végül elkezdik összeszámolni a szavazatokat, és holnap megírja az összes médiafelület, hogy mi továbbra is kicsi nép vagyunk a szláv tengerben, és senkire nem számíthatunk, aki szavazatokat ad, bezzeg a dánok a norvégoknak és a norvégok az izlandiaknak és a svédeknek, a svédek meg vissza az összesnek, mert ők még tudják, hogy.
Ahelyett, hogy örülnénk. Ebből a kutyaütő mezőnyből, bánomisén, vigye el bárki a jövő évi monstre pénzköltés jogát.
Ha a továbbiakban nem frissülne ez a bejegyzés, köszönöm, hogy velem tartottatok, de én feltehetőleg belealudtam a bánatba meg az unalomba, és még egy szélgép sem fújta közben romantikusan a hajamat.

Mindeközben további fejlemények

Tegnap olyan elátkozottan hajszás napom volt, hogy este fél kilenckor elaludtam, nix EDF második elődöntő. Conchita Wurst viszont továbbjutott, szóval lesz még itt móka és kacagás.
A macska múltkori eltűnése valószínűleg csak a jelmezes főpróba volt, már megint elkallódott valahol, lassan két napja. Sajátos módon ezúttal valamelyest jobban bírom – úgy tűnik, majdnem sikeres volt a beidomításom. Majdnem. Azért időnként frásztörést kapok és körbejárok a környéken, de se hír, se hamv.
Az 5-ös billentyű alól, ami hónapok óta nem működött, szintén tegnap került elő egy ménkű nagy cukorkristály. Lövésem sincs, mit ehettem én malac módjára a gép fölött olyan tönkrecukrozott izét, amiből belepotyogott. Mindenesetre végre működik, sálálá.

EDF 2014, 1. elődöntő

Velkám mindenkinek a flitteres gagyi földi mennyébe és poklába, Eurovíziós Dalfesztivál idén is van.
Kezdetként megnézhettük Emmelie de Forestet, amint keresztülvonul fél Dánián, majd felér a színpadra, ahol kiderül, hogy egy év alatt sem sikerült cipőt adni szegénykére.
21:09 – az örmény fellépő, Aram MP3, állítólag a legnagyobb esélyes. Ha nyer, én többé nem közvetítek, ezt előre megígérhetem. Az ilyen számokból nem tizenkettő, hanem tizenhárom egy tucat az EDF-n.
21:14 – a lettek tiszteletreméltó módon nem voltak hajlandók komolyan venni az egészet. Sütisütésről énekelnek, és arról, hogy fingjuk sincs, hogy kell azt. Semmi baj, srácok, megvolt a három percetek a világhírből. Na jó, két és fél. (Nem jutnak tovább, ezt borítékolom.)
21:17 – Tanja Észtországból zenés-táncos produkcióval érkezett, egy drámaian félrefésült hajú táncos emelgeti és hadonász körülötte. A nézőnek óhatatlanul is Loreen két évvel ezelőtti sikere jut eszébe – mármint hogy milyen lett volna mindaz feketécskék helyett hófehérkékkel és érdektelen verzióban.
21:21 – Sanna Nielsen, Svédország. Szőke haja van és fekete flitteres ruhája a stratégiai helyeken csipkebetétekkel. Az énekelt dalt még azelőtt el fogom felejteni, hogy abbahagyná.

(Istenkém, ez megrázó, már négy fellépőn vagyunk túl, és én még nem röhögtem egy jót. A vacsora mellesleg indiai volt, végre Bürgüncfalvára is begyűrűzött a világkonyha.)

21:27 – Izland fellépői a szivárvány színeit képviselik. A sárga gitározik, a kék énekel. A narancs és a lila nagy szakállal áll hátul, és látszólag nem csinál semmit, de attól még lehet, hogy ők a vokalisták. A szám amúgy igen kellemes ska/shoegazer kombináció, ’93-ban valószínűleg sláger is lehetett volna.

(Ah, kis színesekkel szórakoztatnak minket. Nagyon remélem, nem alszom bele.
Nos, megtudtam, hogy Jedwardék 2011-ben fejenként 18,2 centi magas hajjal léptek színpadra. Még ébren vagyok, de aligéppen.)

21:32 – Albánia képviseletében Hersi énekel arról, hogy legyünk megfontoltak. Jó hang, érdekes hangszerelés, aranyos szám – az első olyan, ami nyomokban felkelti az érdeklődésem. Jó eséllyel kihull a rostán.
(Egyre öregebb vagyok és egyre bizalmatlanabb. Bleh.)
21:37 – az orosz ikreket úgy rakták fel a színpadon egy libikókára, hogy össze volt kötve a hajuk. Mármint A iker haja B iker hajával. Ennél többet nem tudok mondani a produkcióról. Ja, és tovább fognak jutni.
21:40 – Azerbajdzsán fellépőjét Dilara Kazimovának hívják, és földig érő rozsdaszín csillogósban énekli a tizenkettő egy tucatot. Támogatásként egy playback nagyzenekart kapott meg egy cirkuszi táncosnőt, aki rozsdaszín nemcsillogósban hintázik.

(Még mindig nem röhögtem egy jót. Kezdek nyűgös lenni.)

21:46 – az ukránok bevetették a szélgépet és Marija Jaremcsuk mögé egy táncost mókuskerékben. Még mindig unatkozom.
21:49 – ez eddig egy különlegesen unalmas EDF. A belgák egy fájó szívű úriembert küldtek, aki az anyjáért kesereg angolul, és akit, hogyúgymondjam, könnyebb átugrani, mint megkerülni. És van hozzá egy táncosnő is.
21:53 – Moldova. Cristina Scarlat és (úrjézus! mi történt?) nem egy, de négy táncos!
21:57 – Valentina Monetta, San Marino veteránja. Ez a harmadik EDF, ahol küzd és küzd. Ezúttal egy különösen idétlen installációval a háta mögött, ami egy vénuszkagyló és egy megrogyott esernyő nászából született.

(Jelzem, én ma ettem már hagymás bhajit, csirkekormát rotival, két szelet belga csokitortát, és ittam söröt meg borot meg Fernet nevű gyomorpittyentőt, de most bánatomban elővettem egy doboz vaníliás krémtúrót. Még egy kevés, és magnéziumos pezsitablettát is fogok inni.)

22:04 – portugál örömzene sok dobbal és egy Suzy nevű énekesnővel, akit ebben a ruhában valószínűleg még a műkorcsolya-VB-ről is diszkvalifikálnának, pedig az nagy szó. Egyébként bájos buliszám meg minden, de semmi-semmi-semmi új nincs benne.
22:08 – Hollandia fellépői bluegrassban nyomulnak, de ugyan miért használják mögéje az Every Breath You Take ritmusszekcióját?
22:12 – Biztos én vagyok túl öreg, de széllel szemben, odanézés nélkül ki tudom szűrni a volt Jugoszlávia területéről érkezett előadókat. Ez most montenegrói, amúgy. És búgó baritonul fáj a szíve. És rezegtet hozzá.
Uramisten, odanéztem! Ennek a háta mögött korcsolyáznak!
(Bocs. Egy kicsit cigányútra futott a vaníliás krémtúró.)
22:16 – idei mifiunk, Kállay-Saunders András zárja a ma esti dögunalmat.
Hüm. Ebben a mezőnyben ez egy kifejezetten jó dal. Hüm. Magam is meg vagyok lepve.
Mondjuk idei mifiunk mögül sem hagyhatták ki a táncosokat. Agyamra megy ez az új trend.

Na akkor most Európa szavaz, én meg próbálok ébren maradni.

22:27 – Visszanézve a számokat bele, idei mifiunk vihetett volna több karcot ebbe a számba. Az örmény számhoz meg riadalmamra kezdek hozzászokni, talán nem is tizenhárom belőle egy tucat, hanem tizenegy. De most balettnövendékekkel szemléltetik nekünk a rút kiskacsa meséjét, úgyhogy figyelnem kell.
22:32 – ahogy sejtettem. Ez jobb volt nagyjából az összes versenyzőnél.
22:37 – namégeccer az összes számot.
22:39 – namégeccer egy kis vicces színest Koppenhága hétköznapjairól. “A ló kettes számú történést csinált.”
22:42 – hű, ezt tényleg viccesnek találtam. Afféle fékezett habzásúan viccesnek, de de ennél többet valószínűleg nem is bírna el most a gyenge lelkem.
22:46 – a legnagyobb válltömést az EDF történetében szintén a Jedward produkálta. Jaj.
22:52 – na végre a továbbjutókat számolják.
22:57 – oké. Moldova, Albánia, Belgium, Észtország, Lettország, Portugália kiesett, a többiek még szophatnak egyszer. De azt majd csak szombaton.

Jóéjt, csütörtökön valószínűleg újra találkozunk. Hacsak a fejemre nem esik addig egy féltégla. E pillanatban még azzal is kiegyeznék. A lelket csak Conchita Wurst fellépésének lehetősége tartja bennem, nézzetek utána, ki az…

Hoppá

Ó, rosseb, ma este már Eurovíziós Dalfesztivál elődöntő, én meg megígértem a Repülő Kutatónak, hogy szülinapjára étterembe viszem.

Megint

Idén se volt könnyű.

Mellesleg

Vajon egy tízes skálán mennyire siralmas az, hogy az imént valami szívvidámító gondolatot kerestem a közeli jövőre nézve, és az egyetlen, ami eszembe jutott, az volt, hogy “jóvanna, idén is lesz Eurovíziós Dalfesztivál”.

(Update, 19:01: a bejegyzés megírása óta megtudtam, hogy állítólag a mai volt az év legszarabb napja. Azóta már sokkal vidámabban tekintek a jövőbe. És továbbra is lesz Eurovíziós Dalfesztivál.)

Öt év

Pont ma van öt éve, hogy blogolni kezdtem. A helyzet úgy nagyjából azóta sem javult, desőt.
Viszont legalább nem lett világvége, ez is valami.

Pom-pom-pom

Valójában ez a nap sem más, mint a többi, legalábbis felnőttként nagyon nem úgy fest, de sebaj. Azért élvezzük ki.

Nosztalgiák és nagybőgők

Már régóta tudom, de a jelek szerint mégis folyvást elfelejtem, hogy a legkelletlenebb indulások után várhatók a legnagyobb bulik, legyen szó utazásról, alkoholneműek szocializáció céljából történő fogyasztásáról, de akár könyvbemutatóról is. Mindenesetre mindig sikerül erre újra és újra rádöbbennem, pedig. Tegnap amúgy, miután sikerült alig tíz perc alatt megfőnöm és ronggyá áznom a bürgüncfalvi buszmegállóban, már sejtettem, hogy innen felfelé visz az út, de leginkább azért, mert nem nagyon láttam magam előtt egy lehetséges lefelét. (Mint látható, ebben a melegben a fantáziám is csökkentett fordulatszámon működik.)
Ezek az alkalmak amúgy mindig a lehetséges életekről is szólnak: olyanokról, amelyek akár az enyéim is lehetnének valahol-valamikor-valamiképpen, de aztán persze valahol félrementek a dolgok, túl lusta voltam, túl bátortalan, és több időt töltöttem nyavalygással, mint hogy ebből a nyavalygásból kihozzak valamit, amiben visszaköszönhet mások nyavalygása, meg nem voltam elég tökös ahhoz, hogy otthagyjam az akadémiai szféra langymeleg pocsolyáját, de ahhoz sem, hogy főbékává növesszem magam abban a pocsolyában.
Talán ezért is ennyire nehéz elindulnom valahová, mert erre is mindig rádöbbenek, és a gyávák inkább üldögélnek otthon a kemencesutban, minthogy újra és újra szembesüljenek a lehetséges életekkel, ahol mások céltudatosan és kitartóan írnak, zenélnek, fotóznak, alkotnak valamit. Pedig elindulni jó. Az elindulások szórakoztató-érdekes zenét meg sok kedves embert jelentenek (köztük olyanokat is, akiket évek óta nem láttam), bepillantást abba, mások hogyan és miért írnak verset. Az elindulásokból olyasmik adódnak, mint egy váratlanul tartalmas beszélgetés a Költőnő anyukájával, akivel tizenöt éve váltottunk szót utoljára, meg persze ilyenkor mindig ott a Professore is, aki időnként a kezembe nyom egy újabb sört, és megegyezünk abban, hogy ugyan a világ rémes, de akkor se hagyjuk magunkat, kurvaélet. És az elindulások nélkül nem érne az a döbbenet sem, hogy egyetlen este alatt három (!) dicséretet gyűjtsek be a rettenetes eská burnuszomra.
Something old, something new, something borrowed, something blue. Kölcsönvett elindulások ezek, közben folyton az órámat nézem, hogy ne késsem le az utolsó buszomat, de ez is így van jól. Talán ha minden hétre jutna valami ilyesmi, észre sem venném, hogy az este végén, mikor a bejárat előtt cigizünk, megjelenik egy tanácstalan taxis, kezében egy cetli, és arról érdeklődik: innen kell-e elszállítani egy nagybőgőt.
Hát persze hogy innen.

Valahogy így

Kinyitja, becsukja, kinyitja, beleír, kitörli, becsukja, kinyitja, “mert tulajdonképpen”, kitörli, “mindent összevéve”, kitörli, “loncillat is van meg puha macskák meg bodzaszörp”, végiggondolja, mit írhatna még bele, “na de azért mégis”, felcseréli, kitörli, gondolkozik, sóhajt, becsukja.
Eh, inkább hallgassunk egy kis zenét.

EDF 2013.

Mindjárt buli. Én annyira-amennyire készen állok, a laptop támadás alatt. (Hihetetlen billentyűkombinációkat lehet lenyomni, ha valakinek négy kis lába van.)
21:01 – Te Deum megvolt, tájképeket látunk kis zöld hernyóval. Kis zöld hernyó utazik, mint Nils Holgersson. Csak nem libaháton. Még. Kinézem belőlük, hogy az is lesz.
21:05 – Minden nagyon kék és csillog. A résztvevők egy függőhídon közelítenek. (A laptop, a távirányító és a söröm támadás alatt. Hány lába van ennek a macskának?)
Megjegyzem, ezúttal továbbra is homályban vagyok, a keddi fellépőkről lövésem sincs, mit daloltak és hogyan. Buli lesz, az tuti.
21:09 – Köszöntenek minket. A bemondóhölgyön olyan rózsaszín krinolinos kabátruha van, amit csak bemondáshoz lehet felvenni. Operabálra nem illik (füttyig fel van vágva), díszvacsorán meg biztos belelógna az ujja a kaviárba.
21:13 – A macskát a Repülő Kutató leszedte a függönyről, egyúttal pedig a tévében színre lép Franciaország. Franciaország bőrrojtokból gyártott fekete ruhába van öltözve, elkent sminkkel és erősen festésre-mosásra-fésülésre szoruló hajjal. A bőrrojtok alatt biciklisnadrágot hord, ez utóbbit talán a Tour de France-nak való tisztelgésként. A dal az a fajta kellemes, csak kicsikét dühös izé, amit a franciák rocknak hívnak Johnny Halliday óta.
21:19 – Litvánia, aki állítólag a nagybetűs szerelemről énekel. Az ilyen kinézetű fiatalemberek bodzás és citromos gyenge sörök reklámjaiban szoktak látszani. A zene is passzol mindehhez, nagyjából akkor hangzhatna fel, mikor a reklámbeli fiatalember meglát a bárban egy lányt, akit megkínálhat a bodzás söréből.
21:23 – A RK áldozatosan lefoglalta Szirénát. Két kézzel gépelek.
21:24 – Moldávia képviseletében egy kartonpapírból kivágott rajzfilmfigurának öltöztetett lányka énekel, a háttérben fehér ruhás népek vonaglanak. Zongora is van. Adjatok hálát mindannyian, kik nem értitek a szöveget. Én sajnos igen. Hullócsillagok vannak benne, emlékek, szivárvány, pusztítás, eső és napsütés… A háttérben a színpadképen villámok, jézusmária.
21:26 – Megest gyün a finnországi svéd lány (ding-dong), aki majd a dal végén feltehetőleg ismét lesmárolja a (nőnemű) vokalistáját. A múltkori döntőről összesen két dalnak tudnám felidézni a dallamát, ez az egyik. A másik a görögök, de róluk majd később.
21:29 – Smár megvolt. Európa őrjöng. Ki ezért, ki azért.
21:30 – Spanyolország. Duda! És egy meglehetősen hamis hangú lány sárga lepedőben, a vállán sok strasszal. Zenészek is vannak – a jól bevált eurovíziós tradícióknak megfelelően úgy csinálnak, mintha éppen valami hujdekemény mocskos vad dolgot játszanának, nem egy bájos kis tinglitanglit.
21:34 – A bélgáktól jön egy olasz fiatalember, aki angolul énekel. Fáj neki. Táncoslányok is vannak, kettő darab, a mozgásukról nekem valamiért a Christmas Is All Around Me című örökbecsű jutott eszembe. A dal arról szól, hogy az embert a szerelem megöli, aztán megöli, és megint megöli. Dulván.
21:38 – Észtország. Igazi hundertprozent eurovíziós slágert hoztak, és csak egy szélgépet meg némi szárazjeget kértek hozzá, hadd ne úgy nézzen ki az énekesnő, mintha egy hatrétegű, hónaljban kezdődő tüll lámpaernyőben lenne. A szándék nemes volt, de elbukott. A bevezető kisfilm nélkül akár azt is hihetném, hogy szegénykémnek van vagy öt lába, azokat rejtegeti ennyi réteg alatt.
21:42 – Fehéroroszország. Négy sor metálkék függönyrojt és kettő darab másfél méter hosszú láb. Mindehhez egy diszkógömbből mászott elő a nő, és már vagy két perce énekel, de én még nem tértem magamhoz.
21:45 – Málta és a fülig érő mosolyú fiatalember, a háta mögött egy építőtábori ad-hoc zenekarral. Cigiszünet.
21:52. Oroszország képviseletében egy földig érő ruhában álldogál egy jóhangú lányka. Valahol olvastam, hogy egy eurovízió-kutató (igen, valóban nagy az Isten állatkertje) szerint statisztikailag ő kell hogy legyen a győztes. Nem látom magam előtt azt az elsöprő győzelmet. Még akkor se, ha a végén előjött mind a négy háttérénekese, és úgy fogták egymás kezit mind az öten, mint a VIT-plakátokon volt szokásban.
21:55 – Németország egy alig lejárt szavatosságú eurodance-slágert küldött dobgéppel meg egy strasszokkal kihányt szőkével, akinek a ruhája elöl rövid, hátul hosszú. A produkcióban ez az egyetlen trendi elem.
21:58 – Az örmények, akiknek valamiért azt mondják a zenéjéről, hogy az rock. Nos, jobb híján, eurovíziós keretek között. Ha rock az, amit szakadt farmergatyában énekelnek, és a gitárosok úgy csinálnak, mintha, közben meg tűzcsóvákat lűdöznek a zenekar körül, akkor ez rock. Pedig állítólag Tony Iommi írta a dalt.
22:02 – Kis szünet, marháskodással. “Ez a királyi palota, ahol Agnetha, AnniFrid, Björn és Benny laknak.” Ezen őszintén röhögtem.
22:06 – Hollandia, akiket Anouk képvisel. Ezt azért említem meg, mert őt speciel ismerem. Szart sem fog érni ezzel a dallal, de azért a dal jó. A nő is.
22:11 – Újabb cigiszünetet tartok, Románia következik. Ha végig akarom bírni, ezt most jobb, ha hanyagolom.
22:15 – Anglia, Bonnie Tyler. Ez a nő nagyjából semmit sem öregedett az elmúlt huszonöt évben. Nem is tanult semmit, úgy hallom. Viszont nem is felejtett, örüljünk.
22:18 – Svédország. Idén (is) eurovíziós divat a férfimellény, a svéd fellépő hordja a legrosszabb darabot az egész mezőnyben. Táncosai is vannak, akik időnként görcsökben ránganak. A dal kiválóan megfelel ahhoz, hogy nyáron facebook-megosztások tömege révén erre bánatozzanak a tinik, miután seggrészegen szakítottak életük nagy szerelmével.
22:23 – A mi fiunk meg az ő farkasoknevelte csaja. Ezúttal talán belenyomtak ByeAlexbe egy kupicával valami svéd kerítésszaggatóból, mert nem olyan izgulós a hangja, mint az elődöntőn.
22:27 – Dánia, tilinkó, dobok meg egy mezítlábas leányzó, akire sarkuknál felkötözött zsebkendőkből gyártottak ruhát. Állítólag a brit fogadóirodáknál ez a legesélyesebb dal. Nekem nem probléma.
22:31 – Izland. A hosszú hajú fiatalembernek még mindig fáj. Ehhez a fejhez amúgy, sztereotípia vagy sem, nem háromrészes öltöny passzolna óralánccal, hanem egy hadifejsze meg egy kupa sör.
22:35 – Azerbajdzsán. Ez a terráriumos koreográfia még mindig büntet.
22:39 – Görögország. Örök élet, ingyen pia, ezúttal is. Egyre jobban tetszik nekem ez a szám.
22:42 – Ukrajna. Óbakker, egy ukrán fanyűvőszerű mesefigura (a helyi Ilja Muromec vagy ki) behozta ölben az énekesnőt, most meg villámok vannak meg vetített fák. Ehhez képest a szám egész jó. (Ilyenkor sose tessék elfelejteni, hogy az Eurovízióról beszélek.)
22:47 – Olaszország. Ezúttal olaszul fáj, de szintén egy öltönyös fiatalembernek, egyébként meglepően eszköztelenül, semmi táncosnők meg tűzcsóvák meg vetített izébigyók. A macska viszont egy óra rohangálás után végre átérezte az Eurovízió jelentőségét. Úgy-ahogy. Felvonult a nyakamba, aztán bumm, most a dekoltázsomon alszik.
22:51 – Norvégia. Ezt a számot is kezdem megkedvelni, de a bigén még mindig kisebb melltartó van, mint amekkorára szüksége lenne.
22:55 – Grúzia. Rózsaszín nyál. Füstköd. Görögtűz. Érzelmek. Szélgép. Iszonyúan ásítozom, ébren kéne maradni…
22:59 – Írország, ezúttal végre/sajnos nem a Jedward. Tévútra vitt az elején a két félmeztelen fiatalember akik a bodhrant verték, azt hittem, zeneszerűbb lesz. Ez is egy klasszikus poptaritoptop. Az énekesnek szinte narancssárga a feje az önbarnítótól, jegyzem meg.
23:02 – Végre magyarázatot kaptunk a megmagyarázhatatlan ruhadarabra, amit a bemondónő hord. Jean-Paul Gaultier tervezte, köszönjük, Jean-Paul. (Azért Az ötödik elemért sok mindent meg tudok bocsátani a csávónak, no.)
Amúgy lejárt az összes csingiling. Szavazzá.
23:11 – Loreen, a tavalyi győztes énekelget nekünk fehér ruhában, meztélláb, a vállára meg, úgy éljek, összesen vagy öt nyárilúd van felszerkesztve.
23:15 – Óanyám, óanyám, most meg felemelték a levegőégbe. De aztán visszaeresztették. Euphoria.
23:21 – Mosmá ne szavazzá.
23:24 – A svédek humorérzéke előtt leteszem a kalapomat. Az egyik kis szpothoz még a miniszterelnököt is meggyőzték, hogy vegyen részt benne. És most vicces dalocska van, és ez is tényleg vicces.
23:28 – Ezek túlszárnyalták a finnországi fellépőlányt.
23:34 – Ah, Eric Saade. A pappjulör. Valaki leimádkozhatta volna róla azt a fehér edzőcipőt.
23:40 – Na, most már számigálnak. Közben nekem megint keresztülrohantak a laptopomon. Éppen ott volt a macska meg egy lószúnyog között. Béke poraira. (A lószúnyognak.)
23:49 – Magyarország szavazói tizenkét pontot adtak Azerbajdzsánnak. Azt a leborult terráriumos rózsaszirmos szavazásukat.
0:10 – Nahát, tizenkét pont Németországtól.
0:21 – Dánia nyert. Oké.
0:25 – A mifiunk pediglen a tizedik. Móka, kacagás. A harmadik legjobb eurovíziós helyezés ever.
0:27 – Emmelie de Forest Dániából elénekli a nyertes dalt, Te Deum, aztán viszlát jövőre Koppenhágában.
A holnapi okos elemzések meg majd elemezgessék, hogy mit, miért, hogyan, hogyan nem – nekem viszont sürgős aludnivalóm van.
Meg, legyünk őszinték, úgyis más okból nézem az Eurovíziót. Jóéjt.

EDF 2013., 2. elődöntő

Sör behűtve, tévé bekapcsolva, indul a mandula. A wordpressen eddig még nem indítottam eurovíziós mandulát, úgyhogy reméljük a legjobbakat.
A cél: folyamatosan frissülő poszt sok röhögéssel, hacsak bele nem alszom. Hajrá.
(Amíg belekezdenek a hülyeségbe, zárójelesen megjegyzem, hogy a macska folyvást új szkillekkel örvendeztet meg minket, az imént pl. lefosta az ágytakarót. Már kimostam.)
21:04 – Az én fiatal koromban az efféle izéket modern táncnak hívták, amivel kezdődött. Most viszont egy bemondóhölgy látható, arany-fekete tyúkborítóban.
21:08 – Még mindig beszél. Szavazzá, esemes, blabla.
21:09 – A lettek. Mit mondhatnék. Első pillantásra a szegény ember Jedwardja. Kevesebb energiával és énekhanggal. És nem is ikrek. Eh.
21:13 – San Marino, Valentina Monettan. Klasszik eurovíziós szívfájdalommal énekel, a hasához szorongatva egy lámpát. Szélgép, csekk, lebegő ruha, csekk, meztélláb, csekk. A szám sajna begyorsult egy kissé, amitől kiderült, hogy a csajnak nem sikerül eltalálni minden hangot.
21:17 – Macedónia meg az összes betű, ami hozzá tartozik. A kezdet egy adag délszláv kesergő volt egy nagyon szenvedő öltönyös fiatalembertől, aztán bejött egy néni egy vermillon narancs flitteres krinolinban, fejkendővel. (Na most bontok ki egy sört, pedig azt hittem, hogy későbbig kihúzom nélküle.)
21:21 – Azerbajdzsán. Egy fiatalembernek, aki selyemmellényt hord, tornacipőt és sok hajzselét, nagyon fáj a szíve. Koreográfia is van, alatta egy terráriumban valakinek tükörmozgással fáj a szíve. Egy random piros ruhás macának is fáj a szíve. A terráriumban rózsaszirmok röpködnek. És a szám végére az is leesett, hogy a selyemmellényes fiatalember angolul énekelt.
21:24 – Finnország. Az ilyen platformcipőért büntetés járna. A hozzá hordott fehér habcsókért is. És azt énekli Krista akárki, hogy ding-dong.
21:27 – És leszbicsók!!! Na ilyen se volt még. Mármint Eurovízión. Ding-dong.
21:31 – Málta. Kellemesen unatkozom.
21:38 – Bulgária. Kecskeduda, ugribugri, és dobok. Világító ütővel, az kell.
21:39 – Izland. Szakállas faszi hosszú szőke hajjal. Neki is fáj a szíve. Nagyon.
(Elnézést a szűkszavú közvetítésért, de Sziréna nevű macskánk a dekoltázsomon mászkál. Kissé nehéz eltalálni szemmel a tévét és kézzel a laptopot.)
21:43 – Görögország. Örök élet, ingyen sör, buzuki és öt fekete-fehér keljfeljancsi, akik állítólag ska-zenészek, amikor éppen nem Vak Bottyán görög unokatestvérét kísérik zeneileg.
(A macska rárepült a sörömre. Sziréna, zanyád, már most is fosol.)
21:48 – Izrael. Egy szemüveges nő, aki kisegítő iskolai tanárnak néz ki, köldökig dekoltálva, sellőfarkú ruhában. Közepes adag szívfájdalom.
21:50 – Még mindig Izrael, most már nagyon sok szívfájdalom.
21:51 – Örményország. Bánatos ifjak állnak a színpadon, tökig füstben, farmeresen, mellényesen meg sálasan, és olyan keménynek akarnak látszani, mint. Ehhez képest kábé olyan kemények, mint egy kedves kereszténypop zenekar.
21:54 – Tűzcsóvák! Fejrázás! Gitárszóló! (Mindjárt megpacskolom a pici puha pocikájukat, olyan kisédik.)
21:56 – A mi fiunk, akinek farkasok nevelték a csaját. A szöveget szerencsére hátul kiírják ángliusul ákombákkal, hadd érezze át mindenki. ByeAlex kicsinyég rekedtnek tűnik.
21:59 – Norvégia. Fonott copfos szőke csaj füttyig felvágott feszes fehér rucikában, helyenként flitterekkel. (Megjegyzem, adhattak volna rá egy passzentosabb melltartót, hátul kis hurkákat vet a ruhája.) A szám eléggé felejtős.
Szünet. (Macska lepakol, teraszra ki. Cigi.)
22:08 – Albánia. Ezek is kemények, mint egy azbeszt csipkekesztyű. A gitárnyakból kitörő görögtűz majdnem elővetetett velem egy másik sört, de rájöttem, hogy még az előzőnek is alig ittam meg felét.
22:10 – Grúzia. Ez az a szám, amit úgy 1980-tól errefelé bármelyik EDF-re be lehetne suvasztani. És az érzelmesen nyálzó párost is, akik egymás szemébe bámulnak. A csajon még estélyi ruha is van.
22:14 – Svájc. Állítólag ez egy hobbizenekar, úgy is néznek ki, úgy is zenélnek. Ráadásul annyian vannak a színpadon, mint emigráns Zürichben az első világháború idején. A bőgősük valószínűleg még ismerte is őket.
22:17 – Románia. A palit úgy öltöztették fel és sminkelték ki, mintha ő lenne a “Drakula, a glam fejedelme” című film főszereplője. És kontratenor. És táncosok vannak körülötte meg egy nagy vörös selyemlepedő. A végeredmény több mint bizarr, de kevesebb mint élvezetes.
22:21 – Akkor most várunk.
22:27 – Jaj, bakker, meglepetésként ért az albánok visszajátszása, ijedtemben megnyomtam a bejegyzésemre a tetszikelő gombot. Semmisnek nyilvánítom. De ha valaki megmondja, hogy lehet kitörölni, annak is örülni fogok.
22:50 – Kábé most kezdek gondolkodni azon, kivárjam-e a végét. Tíz perc is sok, miközben az embernek kicsiny lábak tipornak a májába. Sziréna, viselkedj.
22:52 – Jéé, a mi fiunk tovább jutott.
22:59 – Oké, a finnek meg a görögök valószerű továbbjutónak látszottak, a máltai meglepett egy kissé, az izraeli kiesés is. A többi meg, majd szombaton meglátjuk, mire volt jó…
Közvetítésünket zárjuk, pápá, jó éjt. Ne álmodjatok a macedon fellépő nénivel.

Jön, jön, jön

Kicsikét lemaradtam, mint a borravaló: csak tegnap este döbbentem rá, hogy hoppá, kedden Eurovíziós Dalfesztivál- (a továbbiakban EDF) elődöntő, én meg még jóformán alig ismerek valamit a majdan elhangzó borzalmak közül. Oké, azt ismerem ugyan, hogy a mi fiunk csaját farkasok nevelték, de évek óta nem álltam ilyen gyengén, tán még popcorn sincs a házban, ráadásul meg is beszéltem kedd estére egy találkozót, valószínűleg nem érek haza, mire ezek csiripelni kezdenek, mileszígyvelem.
Nem mintha akkora meglepi lenne majd a végkifejlet, valaki nyer, mások meg nem, mi valószínűleg a mások leszünk, és vigaszul csak annyi marad, hogy másnap a vezető hírportálok ismét leporolhatják a cikket, ami arról szól, hogy az európai országok lakói milyen etnikai, történeti és gazdasági összefüggések mentén szavazgatnak egymás dalos pacsirtáira, miközben mi egy kicsi, magányos ország vagyunk, és minket senki sem szeret. Ezután pedig a vezető hírportálok véleménymondói is megnyikkannak, hogy az EDF a reptéri kutyát sem érdekli, csak mi magyarok csinálunk ebből nemzeti gyászt, nyikkanásukban pedig érdekesen fog keveredni a borongás és valamiféle inverz nemzeti büszkeség, hogy igen, csak mi vagyunk ilyenek.
Nos, ha már jóelőre eltemettem az EDF-et, az esélyeinket és a vezető hírportálok leporolt cikkeit, dobnék egy kapa fődet a véleménymondókra is: mint a linkelt cikkben látható, a bulgár (ésatöbbi) véleménymondóknak is pont ugyanazok a problémái, vagy legalábbis hasonlóan ugyanolyanok a problémái, hát ennyit a nagy különlegességünkről.
Ez viszont mind nem változtat azon, hogy csütörtökig mindenképpen szerzek popcornt és sört, majd pedig felkészülök néhány órányi felhőtlen szórakozásra. És egyébként meg, ami azt illeti, én örülök annak is, hogy az “idén aztán tutira tudjuk, mivel lehet nyerni” csúfos buktái után ezúttal kivételesen egy bölcsészfejű fiatalembert küldünk egy kedvesen bugyuta dalocskával.